2012. október 9., kedd

Áginak, Orsinak, mindenkinek :)




Ági,  a tegnapi  napon megérkezett a boríték, nagyon, nagyon szépen köszönöm! :)) Úgy örültem neki!
Ilyen napraforgót még nem is láttam. Remélem jó lesz neki a föld, úgy mint a kukoricának. Természetesen ezt is végig fotózom, az ültetéstől kezdve. A mókusos képeslap csuda édes :) Ahogy ott fityegnek a kis cérnán :))))
Nagyon köszönöm még egyszer! A sálat is hordom ám, elég sokat :)





 Itt szeretném még egyszer megköszönni egy kedves blogtársamnak a paradicsommagokat. Nagy szakértője a paradicsomtermesztésnek, nagyon sok hasznos infó található az oldalán. Rácsodálkoztam a sok fajta paradicsomokra, amikről írt, kértem, ha tud küldjön magokat, s nemsokára meg is érkeztek. Igaz ez nem most volt, hanem pár hete, de itt is szeretném megköszönni a kedvességét.


 


A hétvégém, illetve az elmúlt hetek kissé zsúfoltak voltak, mivel öt héten keresztül minden szombaton a sulimban számítástechnikára kellett járni, reggel 8-tól  13:00-ig. Hát nem éppen jókor jött ez a kis sok plussz óra, mivel a kertben igencsak kellett volna tevékenykedni, most meg hogy vége lett a szombati oktatásnak, itt a hideg.
De most a hétvége elég tevékeny volt, jó sokat dolgoztunk, takarítottunk, rámoltunk, sőt ültettem is. Vettem fokhagymát, dughagymát, anyumnak nagyon szép tulipán, meg  nárciszhagymát. Sok képet most nem igazán tudtam csinálni, de sikerült az állatvilágból  pár pillanatot elkapni. :)


Fokhagymák, dughagymák.


Itt még nem volt összetakarítva ez a terület, ez a műanyag tető is csak hevert az udvaron, de Kormi úgy gondolta, hogy összegömbölyödve a testméretének  épp megfelel egy kis délutáni szunyókálásra.

Fakopáncsunk is lett, rettenetesen kalapálta a diófa elszáradt ágait :)





Este mikor zuhogott rendesen, lementem a pince lejárat elé, mert itt ott ázik a tető, olyankor vödröt teszünk a csepegés alá. Egy potyautas ült a vödrön, s békésen tűrte, hogy körbefotózzam :) Lehet valami modell volt :)







Orsinak

Amit írtam, hogy felteszek dolgokat, ezeket nem most csináltam, hanem nagyon régen,sőt kezdetleges darabok, sok hibával, ezeket nem ajándékoztam el, csak nálam díszelegnek. A következő két kép. gipszöntvény, elég egyszerű, meg olcsó, mivel a gipsz nem drága, csak a kiöntőformára kell áldozni, de utána egyszere több darabot ki lehet önteni, hogy ne kelljen állandóan gipszezni. Nagyon sok fajtát lehet kapni, a második képnek például a széle szép csavart, de látod, a szalvétán van hiba, mert itt ott gyűrött. Amit mondtam neked a háttérszínekről, lehet variálni, attól függően, milyen szín dominál a szalvétán.Itt például feketék a hátterek, de a szélébe maszatoltam az ecsettel sárgás színt.




A következő képen az akasztó látható, illetve csak egy része, mert mikor még nem kötött meg a gipsz, bele kell nyomni, kb. középre, és egyenesen, hogy ne billenjen meg  a falon a kép.
Itt  a szalvéta  egy rétegelt lemez lapra van téve, itt még van rajta valami gyöngylakk, vagy nem is tudom mi volt, a következő képen látszik, csak oda keleltt pöttyinteni a mintára, vagyakármilyen szalvétánál lehet használni, akármilyen mintára. Itt az olivabogyókat pötyögtettem végig, nagyon szépen csillognak.  Ezen az akasztót ragasztópisztollyal tettem rá mert azzal a miniatűr csavarral nem akartam vacakolni, hátul meg úgyis mindegy, nem látszik.
De ilyen rétegelt lemezre (egyébként ezt sem érdemes hobbiboltban venni, hanem egy asztalossal kell vágatni) készítettem már fürdőszobai képeket, nagyon klassz szalvétákat lehet kapni, sirályosat, meg tengeri kikötőset, és ezeket lehet variálni, pl. madárhomokot veszel az állateledeles boltban, az általános faipari ragasztót meghigítod, veszel fecskendőt a gyógyszertárban, a madárhomokot a kép aljára egy sávban felszórod, vastagabban, és elkezded a ragasztót rácsöpögtetni a fecskendővel, majd ha megszáradt, megint szórsz rá homokot, és megint injektálod a ragasztót, én még a végén kagylókat is ragasztotam az egyik szélére, amitől persze a kép, hiába volt középen az akasztó, megbillent, de megoldottam egy kis pötty kétoldalas ragasztóval, mikor felakasztottam, odanyomtam a falhoz a ragasztóval. Majd csinálok arról is képet, mert az nem nálam van.

Na ez az a doboz, amiről szintén írtam, de ezek a tárgyak, a gipszképek is nagyon nagyon régiek már, szerintem vagy 10 éve csináltam őket, a dobozon látszik is a viseltesség, mert ez a gyógyszeres doboz, s ki be van huzogatva a polcon. De ez volt például egy cipősdoboz.


Szóval Orsi hajrá, vágj bele mindenképp, csuda szép dolgokat lehet készíteni.

25 megjegyzés:

  1. Olyan otthonos itt nálad! Ügyes vagy, ezt még el kell mondanom.Ezt üzenem neked én, aki nagyon elismeri a kreatívakat, mert hogy is mondjam ezt el: Nem vagyok ügyes, de azért igyekvő.:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Még hogy nem vagy ügyes....olyan szépen írsz, mindenről, mégha nem is mindig szólok hozzá, olvaslak.Én néha meg azt érzem, nem tudok olyan választékosan, szépen írni, mint Ti.
      Sokszor ámulok, bámulok olyan blogokon is, ahol gyöngyöt fűznek, meg horgolnak szép csipkéket, jó lenne, de időm sincs, kötni is csak egy sima egy fordítottat tudok.
      Szóval szerintem mindenki ügyes,a képeidet is el szoktam nézegetni, olyan jó fotókat készítesz :)
      Puszillak! :)

      Törlés
    2. A kötős, horgolós stb, stb. kreatívkodásban nem vagyok ügyes, de remélem fejleszthető!:-)))
      Írás? Az meg jön kifelé az emberből.:-)

      Törlés
    3. Igen, végül is minden fejleszthető, csak idő kell hozzá főképp, meg kedv. És akkor az ember nekiül, és csinálja csinálja.
      Pl. a kosárfonás nagyon érdekelt, éreztem a kezemben a vesszőket, de az elején vért izzadtam, mire elkészítettem egy kosár alját. De nagyon akartam, és csináltam. Emlékszem az első órákon mikor az alját tanultuk fonni, vagy 8 óra alatt készítettem el az első aljat. Aztán elvileg egy kosár kompletten megvan 3-4 óra alatt :D
      Jó lenne megtanulni varrni is rendesen, nem csak úgy ahogy most tudok, hogy tolom az anyagot, stb, most is fel kellett volna varrni egy vékony selymes anyagú függönyt, van ugye varrógépem, de annyira nem ismerem, mert csak a gatyák szárát varrom fel, na nekiálltam a függönyt varrni, úgy behúzta az alját,olyan fodros lett, hogy csak na. Nem értek még a géphez sem, hogy mit hogy kell állítani, milyen tűt kell cserélni meg mikor...stb. Mondtam anyunak, ha ennek a sulimnak vége, vagy nyáron esetleg, egy gyorstalpaló varrótanfolyamot el kéne végezzek.

      Törlés
    4. Gimiben tanultunk varrni, de nekünk nem volt otthon gép, olyan idegen volt minden, elszakadt a cérna mindig, alig vártam, hogy vége legyen az óráknak, és azóta sem tanultam meg.
      Néha nagyon kellene apró javításokra, a lakásberendezéséhez is: párnák, függönyök...

      Törlés
    5. Amikor írtam Neked a választ az előzőekben, hogy egy sima, egy fordítottat tudok kötni,(jó na nem, mert emlékszem kicsi volt a fiam, a nevét is belekötöttem egy pulcsijába) gondolkoztam, hogy hol is tanultem meg...talán nagymamámtól? Aztán most hogy írtál, rájöttem, hogy ezt azthiszem én is iskolás koromban tanultam, sőt még subázni is. De mint írtad is, kreatív vagyok, hát igen, sokan mondták már, hogy van kézügyességem, na én meg nekiállok mindennek, annak is, amit nem tudok. Így vettem anno varrógépet is, hogy hát az kell egy háztartásba, mivel egy nadrág felvarrása olyan nagy gondot nem okozhat, viszpont ha szabóhoz visszük el,a kis munkához képest, sok pénzt kérnek el. Szóval úgy gondoltam, hogy egy pár centis egyenes varrást én is meg tudok csinálni.Persze mivel sokmindenhez nem értek profin, de nekiállok megcsinálni, nem mindig úgy sikerül, ahogy kéne, mint pl. most anyum vékony függönye is kicsit fura lett, de szerencse, hogy hosszabban van hagyva a függöny, tehát levágok velőle, újból kezdem, ha rájövök, hogy hogy is kell beállítani a gépet :D
      Amúgy most tök mérges voltam, mivel én ezt a varrógépet valami 35ezer körül vettem, vagy 10 éve, s most az Ikeában olyan jó kis varrógépet árulnak, ugyanilyen funkcióval, otthoni használatra 20ezerért. (persze 10 éve még azt hiszem nem volt az Ikeában).
      Amúgy én meg időhiányban szenvedek, gyakorlatilag egy héten 1 napom van, mikor "emberi időben" hazaérek hétközben, mivel 2 nap esti suli, akkor 9 re esek haza. Általában pénteken meg le anyuhoz este meló után, hétfőn hajnalban fel, szóval pffff, emellé a fáradtság is társul. Tegnap este pl. 2 órám azzal telt el itthon hogy a havi csekkeket, papírokat ami egy kupacban összegyűlt elpakolgattam a helyére, mert nem vagyok az a precíz fajta, hogy mindig mindent helyre rakjak :D :D (meg sokszor itt ülök a gép előtt, s olvasgatok :D )
      Szóval azt mondom érdemes olyan varrógépet venni otthonra,sőt ahogy írtam érdemes egy varrótanfolyamra beiratkozni, eljárni, vagy különben itt a neten is vannak varrótanfolyamok, bár élőben azért csak jobb, egy oktatóval. Mert egy függönyt, egy ágyneműt tutira veszem, hogy képes vagy megcsinálni.
      Puszillak Éva :)

      Törlés
  2. Jajj de orulok:)))azt hiszem egy hete adtam fol, ez most nagyon gyors volt!Nem veletlenul mokusos:D

    Hat az a beka a vodor szelen, na azt valoszinu behoznank:)egyszer, B meg eleg kicsi volt, 6-7 eves, talaltunka kertben egy bababekat:DUvegbe tettuk, csinaltunk neki ulot, meg kajat kapott, a neve az let:Freddy the frog:D sajnos eppen a kovetkezo napokban repultunk, mondanom sem kell B.hozni akarta.A repuloteren elvettek:(valaki megigerte, hogy otthon kap, de tobbe nem hallottunk felole.

    A kepeid csodasak, nagyon magas foku kreativitasod van, az mar biztos.

    Szoval orulok, es szep a posztod ismet!:)

    puszillak:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Hűű akkor tényleg gyors volt, a múltkor a puzzle meg a kukorica keringett pár hetet :)
      Na a békától meg anyum úgy fél...:D nem tudom miért, persze én meg az egerektől írtozom :) Ráadásul a hétvégén 3 élőtől sikongattam, meg egy döglöttet is találtam, (attól nem sikongattam), anyum meg azon mulatott, hogy nem mertem papírral megfogni, csak bottal piszkáltam rá a kartonra. :)
      Puszillak Ági :)

      Törlés
  3. Muszáj a békával kezdenem. Sajnos én nem tudom, hogy hasznos vagy nem. Ha ártana bárminek már észre vettem volna.Féltem őket a kutyától. Igaz, csak egyet láttam az idén és az is olyan higgadtan viselkedett mint amelyikről Te írsz.Mikor észre vettem nyugodtan hátat fordítottam és három lépés után rohantam a fényképezőgépért Mire visszaértem nem láttam, óvatosan toltam félre a leveleket, nehogy elijesszem.Elképzelhető, hogy ugyanott ült, de beleolvadt a környezetébe. Ezek vajon hasznos állatok? Bizonyos szempontból tudom, hogy igen, hiszen a szúnyoglárva az egyik táplálékuk.
    Van dísztököd? Van olyan tök amiből tudsz gyertya vagy mécsessel világítva halloween-es "riadalmat" készíteni? Ha van, majd mutasd! Már írtam, de fontos!!! Én ugyanis nem tudok, de látnom kell az ügyeseket!

    VálaszTörlés
  4. Na rögtön rákerestem a gugléban :)

    http://kapanyel.blog.hu/2011/09/29/hasznos_allatok_a_kertben_a_beka

    Szóval hasznos állat, bár tényleg undi kicsit, főleg az olyanok, mint pl. amit a szántott földön találok, annyira föld színű, és nagy,....de ez nem volt annyira csúnya, sőt amit a folyóparton találtam egyszer, azt fel is vettem, mert olyan pincurka volt, az ujjamba kapaszkodott, kis tapadokorongos lábaival :)

    Hát a dísztökeim, olyan nano méretűek, talán egy kis ledet bele tudnék építeni, kb. akkorát, mitn ami a mobilokban van :D Szerintem akkora tökök vannak most, mint egy kis tea mécses :D De ezt magról ültettem, amit zacskóban lehet kapni, de jövőre beszerzek háztól magokat, Összekuncsorgom :D :D
    Én is olyan jópofa töklámpásokat láttam már :D

    VálaszTörlés
  5. Ügyes vagy, s látom nálad is volt segítség!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szeretem a levelibékákat. Olyan tünemények. Nálunk szerintem rettegnek tőlem, mert mindig megfogom őket. Vicces kis élőlények. A varangyokért már nem rajongok ennyire:)
    Nagyon szép dolgokat készítesz. A cipősdoboz csodajó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ici picikkel nincs bajom nekem sem :D Mondjuk én tüneménynek nem tartom őket, de tényleg viccesek :) Ahogy másznak, ahogy ugranak :D

      Törlés
  7. Huuu, meg huuu:) ha én olyat tudnék készíteni egyszer, amit Te kezdetleges daraboknak írtál le a posztban...hát, összetenném a két kezem:) de megpróbálom.
    Annyira látszik rajta minden kis gyűrődés? :O akkor az enyém kimondottan gyűrt anyag hatású lesz:D

    Én meg dísztök túltermelésben szenvedek, küldök én Neked, aztán a magot megszeded majd belőle:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát annyira nem látaaszik a gyűrődés, sőt néha még jól is mutat, szóval annyira nem gáz.
      Na akkor átmegyek ma az oldaladra, keresek valami email címet, és lelevelezzük a dísztököt :D Jujj de örülök neki!
      Amúgy a gmail címem: jedio1234@gmail.com

      Előre is köszönöm
      Edit

      Törlés
  8. Nagyon szép a blogtársak közti efféle kapcsolat is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen :) Szerintem is. Én kicsit elmaradásban vagyok a kukorica magok feladásával, de odáig eljutottam, hogy a buborékos borítékokat megvettem, már csak meg kell tölteni, s elvinni a postára, de hamarosan sort kerítek rá. Mondjuk ültetni úgyis csak tavasszal kell.

      Törlés
  9. Nagyon szép, tartalmas bejegyzéssel örvendeztettél meg. A szalvéta technikát én is imádom, most lesz a szezonja... hosszú esték, közeleg a karácsony, olcsó de egyedi ajándékok. Én leginkább cserépre "dekopázsolok" (különböző méretű virágcserepek és az alátét tányérkák). Mi értelme van most duggatni a hagymákat, tavasszal korán lesz zöldhagymának valód? Én tavaly próbálkoztam áttelelő salátával, na jó kifagyott! Inkább nem kísérletezek.Eszter

    VálaszTörlés
  10. Hát nem tudom, milyen lesz a hagyma,apum halála óta,(most lesz november 20-án, hogy egy éve elment), élesben rámszakadt a kert, na meg anyura, ez az első ősz, s most az üzletben láttam meg a dughagymákat, gondoltam kipróbálom. Lehet elfagy, nem tudom. De lehet, jól bemulcsozom a földet, nem nagy területen vetettem, betakargatom majd falevéllel, meg ha lesz fűnyesedék azzal, talán megmarad. Amúgy a fokhagyma még hagyján, de a másik hagymát hogy elduggattam, anyum sikítófrászt kapott, mert oda virágokat akart ültetni tavasszal:D De aztán megbeszéltük, ha kikelnek, akkor zöldhagymának megesszük, és virágot ültetünk a helyére.
    Eszter neked hol van a blogod?

    VálaszTörlés
  11. Utólagosan is részvétem Edit, olvastam (hisz visszafelé végigettem a blogod) hogy édesapád sajnos már eltávozott, bele is gondoltam, mennyire borzasztó lehetett megélni, főleg hogy Anyukád támasza kell hogy legyél, helyette is. Hála Istennek az én szüleim még mindketten megvannak nekem.
    Furcsa volt a kérdésed Edit, nekem nincs blogom, s nem is tervezem, azért vagyok névtelen talán. Sőt sehol sem vagyok fönn, úgyhogy NEM IS LÉTEZEM !(a 24 éves fiam szerint: "Anya, aki nincs fönn a neten, az nem is létezik...)Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Na akkor majdnem egykorúak a fiaink, az enyém 22.
      Hát igen ők ma másképp élik meg a netvilágot, hisz bele születtek. Az én fiam keni vágja a dolgokat, de magát a gép össze-szétszerelését, olyan tökélyre fejlesztette, hogy már a tanárai bízzák meg, hogy :csinálj nekem egy ilyen olyan gépet, ő nekifog, összevásárolja az alkatrészeket, napokig a szoba közepén drótok között élek,(közben a hajam tépem, mikor a kis csavarokba mezítláb belelépek, nem épp kellemes :D :D ) szóval más világ ez.
      A suli ahova járok, ifjúságsegítő, s pont az ifjúságszociológia órán erről is beszélgettünk, hogy nekik ma mit jelent a számítógép. Hozzáteszem van 20 éves, de 70 éves osztálytársam is,(vagyunk vagy 15-en, van akinek a munkájához kell).
      Szóval ők beleszülettek ebbe, én ezt egy szükséges rossznak tartom a gépet, mert ugye sokan mondják, hogy régen nem volt, megvoltunk nélküle, igen, ez így van részben, de régen a boltok is bezártak délután 5-kor, és senki nem halt éhen, ma meg sokan sikítanak, ha nincs éjjel nappali, én úgy gondolom, vannak hasznos dolgok itt a neten, sokat lehet tanulni,sokmindenben megkönnyíti a dolgunkat, pénztárca kímélő, mert én szinte csak itt nézem meg a vonat, buszjáratok indulásását, nem kell telefonálgatni, persze sok negatív is van benne, ha valaki már csak ebben él, sőt a buszon villamoson lehet látni hogy a fiatalok nagytöbbsége az okostelefonján is csak a facén nyomul, nincs is "kint" a világban, virtuális barátságok...és még a sok negatív dolog.....
      Mesélt egy érdekes történetet az egyik tanárunk, hogy a kis négyéves meglátta, hogy az apjáék römikártyával játszanak az asztalon,s megkérdezte : Jééé kinyomtattátok?
      Érted....azt hitte, a kártya csak a számítógépen van passziánsz formájában.
      Szóval igen, érdekes világot élünk e téren, de van olyan 32 éves barátom is, aki semmi pénzért nem használja a gépet, csak a munkahelyén,mert szerinte nem jó, időpocsékolás.
      Azt a bizonyos arany középutat kell megtalálni szerintem, hogy ne menjen semmi/senki rovására, és szerintem igenis Létezel, mert nem vezetsz blogot, és nem vagy fent sehol.
      Amúgy én az iwiwen fent vagyok, de már szinte egyáltalán nem hazsnálom, a facéra is csatlakoztam, de már azt sem nagyon használom, illetve csak azért szoktam felmenni, mert van egy két erdélyi barátom, s ott csevegek velük. Ingyé :D :D

      Törlés
    2. Apumról: hát igen, sokáig nem is nagyon tudtam róla beszélni, az érzésekről sem, érdekes, azóta nem szeretek a temetőbe sem kijárni de muszáj, mert anyum nem tud bicajozni, én meg felpattanok két perc alatt kint vagyok a virágokkal, a szüleihez lett temetve, amíg apum nem ment el, addig ha nem is minden érzelem nélkül, de kijártam amikor gondoltam egyet, s faluról beszélünk, anyum mindig mondja, menjek, mert megszól a falu, bla bla, én ilyenkor mondom lesz@rom mindenki véleményét, ki mit szól, hogy van e friss virág a temetőben, vagy nincs, nem ezzel mérhető, hogy mit érzek hogy gondolok apumról. Persze aztán kimegyek, kicserélem a virágokat kb egy perc alatt és tűzök is el onnan.
      De van, hogy annyira nincs kedvem kimenni, hogy nem megyek.
      Hát igen, nem volt egyszerű végigélni, főleg, hogy egy fatális dolog vitte el, perforálódott a bélrendszernél egy pont, ami miatt ugye fertőződött a környező terület,(hashártyagyulladás, elhaló szervek) általában ebbe pár nap alatt belehalnak, apum négy hétig élt még, több műtéttel, szenvedéssel.....persze én vártam a csodára,ami nem történt meg.
      És még hozzáteszem, azért költöztek 2000ben vissza vidékre a városból, mert kert meg apum oda való volt, meg állatok stb. aztán 2005 ben stroke-ot kapott, fél oldalára lebénult, mondjuk felállt belőle, de nem teljesen, az egyik kezét nem tudta használni, sokszor elnéztem, ahogy ült a kint, nézte a kertet, azt, amiben addig egy szál gaz nem volt, mert egész nap kint kapirgált, aztán a stroke-ja után már nem igazán tudta csinálni...
      Persze erőltette magát fél kézzel is gereblyézett, fél kézzel is festette a kerítést,amit tudott megcsinált...így élt hat évet, majd tavaly ez a dolog....
      Hát nem egyszerű az biztos.

      Törlés
  12. Nagyon tud hiányozni egy Apa...ezt már én is tudom. Az én Apukám már majdnem négy éve meghalt, de nekem a telefonomban még mindig úgy van benne a vonalas számuk: Anya-Apa...és soha nem is fogom kitörölni. Sokszor még a mai napig várom, hogy beledörmögjön a telefonba: 'szia jányom'
    Hiányzik:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is úgy van benne, hogy Anyuék, a másik telómba meg Apuék....
      Sokszor átfut rajtam is mikor hívom anyut, hogy beleszól apu, hogy szia Editkém, mit csinálsz?......

      Törlés