2013. április 15., hétfő

Tevékeny hétvége napsütésben :))

Hát igen :) Nagyon nagyon jó idő volt végre, tulajdonképpen egész hétvégén reggeltől estig az udvaron voltam :)
Szombaton nagyon korán reggel , 9:00 órakor :))) mikor felébredtem, nem akartam hinni a szememnek, hogy 20 fok volt! (na jó, nappal pakolás közben összetalálkoztam a hólapáttal, s gondolkoztam, vajon el lehet tenni? :))) )
BoGyo tanácsát megfogadva, nekiestem a paradicsom palánták pikírozásának. Háááát sokszor menet közben jövök rá, hogy először cselekszem, utána gondolkozom. De ugye maga kárán tanul az ember :)))
Itt említettem, hogy kaptam egy csomó fajta paradicsommagot, amit pár hete elvetettem műanyag palackokba, szépen feliratoztam, kitől kaptam, mikor ültettem, mindezt egy öntapadó matricára, filctollal, s palack oldalára ragasztottam. Tényleg nagyon jól néztek ki :))) az első locsolásig, amit olyan pumpálós spriccelővel végeztem......mivel rögtön az első alkalommal, mindegyiknek az oldaláról lefolyt a felirat....na sebaj. Mondtam anyunak majd meglepetés lesz, melyikből milyen paradicsom kel ki :))) (viszont jókat tudok saját magamon röhögni:)) )

Megpróbáltam ezt a kollázs létrehozását is, mert annyi képet  szeretnék megmutatni néha...

Látni az alsó sor középső képén, hogy a szobába költöztettem őket, persze ki kellett egy jó nagy konyhai asztalt nyitni nekik. (még jó hogy a volt egy)
Hát mit ne mondjak, elment vele pár órám...
Ja, és a gondolkodás nélküli cselekvés.....paradicsomból, kb. 80 db kis palánta van. Nem gondoltam én,hogy minden mag kikel. Már szóltam a szomszédoknak is, ha esetleg mind megnő....majd kapnak :)))) 
Tájkép csata után. (a kis székről, meg a hokedliről írok később)


A kert viszont egyre színesebb :)



A jó időt persze a cicusok is nagyon kedvelik, mindenhol ott voltak szinte egész nap, amerre jártam, legtöbbször heverészve napfürdőztek, mosakodtak, mikor felkaptam valamelyiket doromboltak :))) nagyon édesek. (már aki nem viszolyog tőlük) 

Ezután belefogtam megint egy dologba, amit már elég régen kerülgetek, nézegetek. Volt ez az udvari asztalunk, amit még apum csináltatott régen. Elvileg emelhető az asztallap, működik is, csak az egyik oldalon a kar nem szorítja rendesen meg, szóval nem lehet lejjebb állítani, pedig csúszkál, mert  olaj is van benne, (ezt tapasztaltam, mikor fejre állítottam az asztalt, és kifolyt belőle) . 
Azért kellett fejre állítani, mert ami asztallap rajta volt ( laminált bútordarab) több helyen sérült, az évek alatt jól megszívta magát vízzel, szinte a sarka a kétszeresére volt duzzadva, szóval szörnyen nézett ki, még azzal az ócska ütött kopott terítővel is, pfffff förmedvény volt. Na ezt le kellett csavarozzam és kicserélnem. Szerencsére volt egy jókora darab munkapult, méretre vágtam, s azt csavaroztam rá.  Persze a fém lábakat lecsiszoltam, lefestettem. Szerintem tök jó lett, vagyis nekem tetszik :).

Még tavaly csináltam anyumnak a  fürdőszobába egy kis szekrénykét, volt hely a szifon alatt, na oda szabtam  be ezt a tárolót. Persze akkor időm nem volt felületkezelni, míg az asztallábak száradtak, addig kihoztam ezt is, s ennek is nekiestem. Ezt csak csiszoltam, pácoltam, lakkoztam. Nem nagyon akartam a fenyő erezetét eltüntetni, ezért fehérre pácoltam, nem tudom a képek talán nem is adják vissza,de nagyon klassz pasztell fehér lett. Parkettalakkal kétszer átkentem, ment is vissza a fürdőbe. (mert a jó időben megszáradt minden elég hamar) Persze a macsek szemmel tartott, nehogy a látóköréből kikerüljek :))) 
A szekrényke szakmai szemmel nézve nem éppen precíz munka, de mentségemre legyen mondva, ezt még dekopír fűrésszel nyiszáltam, ami miatt kissé hullámos lett az illesztés, na de azóta körfűrészt használok :) 



Na és itt jön a kisszék, meg még egy valami, amit a kamrában találtam. A kisszéket anyum kéri, csináljam meg neki, mert nagyon szereti.


 Tényleg praktikus, mert nem olyan szabadonálló lábai vannak, hanem egybefut, mint a szánkó, szóval nem süpped bele pl. a fűbe, ha anyum kint tevékenykedik valamit, (csirkét pucol, meggyet magoz, vagy akármit, amivel nem akar piszkolni a ház közelében) 
Ezzel az a  célom, hogy a lábait ugyanilyen piros színre festem, van is piros fémfestékem, még tavaly előttről, mikor a kinti garázs/kamra/pince ajtón a fémpántokat festettem, az ülőkére, meg a háttámlára vágok valami bútorlapot, mondjuk nem tudom ami most rajta van, és szegecselve, hogy azt hogy a csudába szedem le....na mindegy megoldom majd. 

És találtam még valamit. Valaha ez is valami kis ülőke, vagy kis kinti asztalka lehetett....

Kitaláltam, hogy mivel tök jól tudok fémet is a kis gépemmel csiszolni, ezeket a fém lábakat lecsiszolom, lefestem, és csinálok belőle vagy valami kis asztalka félét, vagy hokedli félét. 
Amin a paradicsomokat pikíroztam, azt vagy eltüntetem, mert az egészen rossz állapotban van, s ez lesz helyette, vagy ha le tudom arról is a rászögelt (és szintén tönkrement felduzzadt) laminált lapot szedni, akkor azt is helyrepofozom. 
Mondjuk imádom az ilyen jellegű tevékenységet, fúrni, faragni, megjavítani, felújítani, festeni, (még itt pesten a wc-t is én csempéztem ki), hát nem hiába na, csak 10 éve asztalos iparban dolgozom :)) 
Meg olyan tök jó szerintem, hogy aki valamennyire konyít ezekhez, nem kell sok sok pénzt kidobálnia a szakikra....meg hát "én csináltam", ez olyan jó ézés :))
Egyébként a két álló láb ezen az "izén" úgy be volt gyógyulva, mármint a csavarok, meg sem mozdultak, mikor ki akartam csavarozni, egyszerűen ráléptem, és ki kellett szakítanom. Mondjuk nem sok erőt kelett kifejteni hozzá. 


Futórózsa.
Megint a gondolkodás előtti cselekvés :)))) Mikor kimentem a boltba venni műanyag pikírozni való tálcát, ott volt ez a rózsatő....futórózsa. Mondta az eladó, nagyon szép lesz....lelki szemeim előtt láttam futni a rózsát, rá is volt írva, hogy illatos...ó mondom ez kell nekem. Mikor a kapuhoz értem, mondtam is anyunak, hogy ez az enyém!!!! Aztán ott álltam a kertben, a rózsatővel,hogy oké. Futó. De nincs hova fusson :))))
Végül csak találtam neki helyet. Van pár tőke szőlő. A szélén volt egy kis hely. Ott a vége a vascölöpöknek. Na majd oda fut :) Bár már kitaláltam, hogy egy másik helyre is kéne valami karót tenni, oda is venni rózsatöveket, és akkor valahogy szép boltívesen futtatni. Láttam, már ilyeneket, az olyan szép :) 


Ide ültettem, nem tudom mennyire látszik. A bal szélén az a kis vessző meg szőlő.  Majd egyengetem őket, hogy te jobbra, te meg balra mész :) 4


Tyúkudvar egy része.


Pár kép a másik szomszéd cicáról. Na Kormi is állandó vendég nálunk, viszont már elég öreg cicus, de mikor a fehérek megszülettek, s átmerészkedtek hozzánk, volt egy jó pár alkalom, mikor Kormira kellett szólni, mert üldözte őket a kertünkből. De mostanra valahogy vagy megbékélt velük, vagy már ereje sincs kergetőzni :))). De őt is nagyon szeretem, nagyon hálás cicus, és jó egerésző, (volt) ami nem utolsó szempont egy vidéki háznál.




De hogy az én itteni pesti cicóm ki ne maradjon....ma mikor hazajöttem, olyan, de olyan boldog volt, sokáig kérte a simogatást, dorombolt, dagasztott (na az egy kissé fájdalmas) szóval annyira örült nekem, eszembe jutott, hogy vele már olyan régen dicsekedtem :)))) Persze majd készítek róla jobb képeket, most csak ez sikerült.

Hááát egyelőre megint ennyi. Már várom megint a hétvégét, meg a jó időt. (remélem az lesz).Sok a munka :))) 
Szép hetet mindenkinek! 



2013. április 9., kedd

Kert nyitva!

Na jó. eddig is ki ki merészkedtünk egy két dolgot elvégezni, sőt hétközben anyum a virágokkal bíbelődik kint, de most volt az első hétvége, hogy gyakorlatilag egész nap kint tevékenykedtem. És ez nagyon jó volt. Testileg, lelkileg :) Végre sütött a nap nálunk, (barátnőm mondta, hogy Pesten meg borús volt a hétvége), elég jól haladtam, bár majd egyszerre kell megint mindent hirtelen csinálni, ha elkezdődik a gazolás, ültetés stb.
Sikerült a hátsó kis kertben a sövényt rendbe tenni, kigazolni. Nagyon szépen rügyezik, remélem az idén még  jobban megerősödik, megnő. De már így is szépen erősödött a tavalyi ültetés óta. Akkor még kis piszkafák voltak :)







Állandó kísérőm a szomszéd cicus :)) . Nagyon imádom, mert annyira kedves, szeretetre méltó. Persze akkor is átjár anyuhoz, mikor nem vagyok ott, mert kap ezt azt :)) Ő is, meg kicsit idősebb társa is, de én csak tesójának hívom. 


A legmurisabb dolga, hogy a hátunkra ugrik. Anyu általában félig görnyedt helyzetben található a kertben, a macskesz meglátja, már fent is van a hátán. És olyan de olyan élesek a körmei, mint egy jó erős tépőzár.Alig lehet letépni a ruháról :) Kérdeztem is anyut, mikor nem vagyok ott, hogy szedi le a kabátjáról? Mondja, hogy akkor a kabátját veszi le és úgy.. :)))) Végül is ez is egy megoldás.




Persze az én nyakamban is állandó vendég, na de én többet kapom fel, mint ahogy ő mászna fel. :))  A szomszédok nevetnek sokszor, hogy állandóan van valami állat a kezemben, legtöbbször macska :).


Itt anyum épp az epret bűvülte, (a cica persze nála is tekergődzött rendesen a lábánál, aztán kiabál nekem, hogy jaj jaj békák vannak itt. (undorodik tőlük, nagyon nem szereti őket, mert szerinte meg fogják harapni :D :D hiába mondom, hogy a békák nem harapnak:D :D ) 




Ezeket ásta ki, bár akkor még a kicsi a nagy hátán ült, én meg ahogy megmozgattam őket, szétmásztak.



Persze a cicus is ott volt, ő marha jó mókának találta, hogy játszik vele egy kicsit. Nem bántotta,nem ette meg, (először azt hittem az fog történni).  Nincs 3 perc a videó, kuncogtam a macskán.



Ezek valamilyen tulipánfélék, ősszel kellett ültetni, de látszik, hogy a papír ott a karónál igen viseltes, a fele eltűnt a hó, meg az eső miatt, persze ilyen hibákat elkövetek néha, hogy ezt a papírt is pl. zacskóba  kellett volna tenni.





Itt valami hagymafélék láthatók, ezeket meg sem jelöltük, hogy mik, mostanra meg elfelejtettük, mit is ültettünk ide :)))


Nagyon gondolkodóba esett......




Virág az még nincs sok. De legalább már valami színek vannak a kertben.











Szőlőt még nem igazán metszettem, de szembeszomszédnéni szólt, hogy hát meg kéne. Mondom oké, csak mutassa meg, mert hiába is volt gyerekkoromban nagyszüleimnek szőlője, nem igazán emlékszem ezekre a műveletekre. Megmutatta, én nekiestem, aztán lesz ami lesz. A körtefát is megnyestem rendesen, igaz nem nagyon metszettem még fát, meg hát no...tudom, hogy előbb kellett volna, de csak kiheveri szegénykém. Majd meglátjuk mit alkottam.




Tavaly én már megkaptam Margittól a  paradicsom magokat, több fajtát, erről még nem írtam, de pár hete elültettem őket. Ezt a petpalackos-üvegházhatásos dolgot Birtokos eset oldalán láttam meg, remélem a paradicsomoknál is beválik, majd beszámolok róla. Persze itt is elkövettem egy kis hibát. Nagyon gondosan felcimkéztem, olyan öntapadós matricára gondosan ráírtam, hogy kitől kaptam, mi a fajta neve, mikor ültettem stb. na ez az első permetezésig tartott....mivel filctollal írtam rá, olyan szépen lemosódott róla, ahogy kell. Szóval most nem tudom mibe mi van, majd Kinder meglepetés lesz, ha sikerül a palántázás :)))) 










Még pár kép a cicusról :))) 








Ezen a képen, a saját portájukon észrevett egy átutazó nagy macskát....rettenetesen feszülten figyelte :))) Háttérben meg a tesó.





Tyúkudvar:







Hááát egyelőre megint ennyi. Várom a hétvégét, remélem jó időnk lesz :) 



Ja és a gólyák ismét itt vannak Röszkén, lehet lesni őket:

Röszkei gólyakamera



2013. április 3., szerda

Eperkukorica-ismét :))



Először is, nagyon nagyon elnézést kérek mindenkitől, aki talán már le is mondott róla, de ma POSTÁRA ADTAM!!!!!!!! :)))))
Kissé késve, de szokták volt mondani, hogy jobb későn mint soha, -ültetni úgysem lehetett az időjárás miatt-meg amúgy én is valamikor május elején ültettem el tavaly.

Szóval kéremszépen itten van ni, szépen borítékolva! És fel is adva már! :)





A borítékba még szórtam be, de csak úgy csupaszon pár szem lopótök magot, (ha kell, ha nem alapon :))) ).
Na erről viszont nem tudom, életképesek lesznek-e, mivel a lopótököt egészben találtam a sufniban, valószínű már jó pár éve kint voltak, hidegben, melegben.....bár olvastam valahol, hogy a fáraók sírjában találtak több mint kétezer éves búzaszemeket, és csíraképesek voltak, kikeltek.....szóval reménykedem.
Ja én annak is utána kéne majd nézni, mikor kell ültetni, mert nem tudom, csak azt, hogy fa mellé, vagy magas kerítés mellé kell, mert több méterre megnő. s onnan csüng. :)

Leírom kiknek küldtem el, 11 db. borítékot adtam fel.
Holdgyöngy, Bogyó, Mi kis életünk, Lidike, Juhmeli, Laczkó D., Pásztor Ilonka,Keresztesi Margit, Kéky Orsolya,Kaposi Józsefné Stummer Tamásné.


KÉRLEK HA MEGÉRKEZETT DOBJATOK EGY EMAILT :)))  (ha nem, akkor is, mert akkor adok fel még egy adagot) 


Akiknél a nevet kiírtam, ott remélem nem sértettem semmilyen személyiségi jogot, (de nyugodtan szóljatok, azonnal leveszem), csak kissé a szétszórtságomból adódóan, meg ugye egyszerre jöttek anno a levelek a kukorica szem igény után, nem mindenhol volt feltüntetve privátban a blogcím, volt, ahol csak a postacím, meg név volt, s nem bírtam már az összekuszálódott szálakat kibogózni,na de akik elküldték a címet, felírtam, megvoltak, na most így kerültek postázásra. 

AKI KÉR MÉG, ÍRJON EMAILT, ÍGÉREM, MOST NEM VÁROK FÉL ÉVET A POSTÁZÁSSAL! :))) jedio1234@gmail.com

Ide teszek egy linket, ahol végigpörgethetitek a képeket, hogy nálam hogyan fejlődött.


Ami a tapasztalatom: Én több szemet, 3-4 db-ot ültettem egy kis lukba, ami sok volt. Elég 1szem, vagy 2 szem. Persze hiába mondták nekem az öregek, hogy csak két szemet szoktak, abból is az egyiket kiszedik mikor kikel, de mit nekem a szó, biztos ami biztos-ra akartam menni. Mind kikelt, és olyan sűrűn voltak, hogy ihaj, de így is szépen fejlődtek, de az idén csak 2 szemet ültetek egy lukba. 

Május elején vetettem, a blogom szerint augusztus vége felé szüreteltem. 





Egyelőre ennyi :))) Sok a dolog, ma még egy pár oldalas dolgozatot is össze kéne dobjak :)