2013. október 2., szerda

Fontos!!!!!

Először is köszönöm azoknak akik érdeklődtek, hiányoltak, megvagyok, jól vagyok, tudom rég írtam, már majdnem 4 hónapja. Mindenféle okok voltak, kissé most hosszabb időre iktattam innen ki magam,....de van ilyen is. Nagy baj nincs, nem azt mondom, hogy kerek minden, de gömbölyítem a sarkokat.
A kert háááát....fotózni sem sokat fotóztam, csak párat, majd később teszek ki képeket, hogy milyen is volt az elmúlt hetekben.
Most sajna amúgy sincs sok büszkélkedni valóm, a borsó kevés lett, a kukorica kiégett majdnem az egész, ( pedig mennyi munka volt benne pfff...) krumpli kevés lett, egyedül talán a zöldbab, aminek anyum felettéb örül. Meg a dísz kukorica, tök . Ja tök: a rengeteg tököt amit elültettem, na az is ontotta szépen a termést, talicskaszám kapták mostanság a szomszéd kecskék meg malacok, én meg jó finom kecskesajtot cserébe.

Meg amúgy a suli is...nyakamon a vizsgák, szakdolgozatot életembe nem írtam, most kell, úgy be voltam tojva tőle, már csak a vázlatkészítéstől is, hogy ihaj. De szerencsére a konzulens tanárom rettenetesen kedves aranyos ember, segít. Szóval vázlat leadva, és van 2 hónapom magát a dolgozatot megcsinálni.

Na de amiről most írni kell, mert fontos mindenki számára, (már akit érdekel)
Egyik osztálytársnőm mondotta valamelyik nap, hogy : Te van egy könyvesbolt a Kálvin térnél, és hogy mindenféle könyv 4-5 ezer Ft helyett, 500 Ft akcióban van.
Mondta, hogy olyanok is amik nekünk, a suli miatt, jó ha megvannak. Meg hogy pénz nélkül ne is menjek. Nosza rajta ma felkerekedtem, elmentem.

Ja és leírom a címét a boltnak: V. ker. Képíró utca 8
Hétfőtől-péntekig 9-17-ig vannak nyitva.

AZ AKCIÓ OKTÓBER 18-IG TART!!!!

Osiris bolt. Képíró utca 8.

Nekem ezeket sikerült ma hazacipeltem.
A könyvek felett linkbe kiteszem a netes találatot, a tartalom miatt, na meg az árak miatt is!  (rögtön a legelsőre klikkeltem a neten, nem keresgéltem, hogy hol mennyi, mert szerintem az 500 Ft-ot most semmi nem veri)

                                                   






















A könyvek teljesen újak.
A két utolsó kivételével (Génjeink, Az öngyilkosság,) keménytáblás.


Csináltam egy kis statisztikát, milyen ár szerepel a könyvön, milyen árat találtam a neten, és hogy én mennyit fizettem:
                               Könyvön szereplő ár:                             Neten talált ár:

Angol                               3.980.-Ft                                           2.166.-Ft
Az öngyilkosság               2.480.-Ft                                           2.480.-Ft
Nevelés elmélet                4.980.-Ft                                           4.980.-Ft
Kultúra és pszichológia     4.480.-Ft                                           4.256.-Ft
Könyvismeret                   4.280.-Ft                                           4.280.-Ft
Szirénzene                        3.980.-Ft                                           3.780.-Ft
Neveléslélektan                4.280.-Ft                                           4.066.-Ft
Génjeink                          2.480,.Ft                                            2.356.-Ft
Észlelés                            4.280.-Ft                                           4.066.-Ft
Mit is jelent?                     3.980.-Ft                                           3.781.-Ft
                               ---------------------                              --------------------
Összesen:                     39.200.-Ft                                           36.211.-Ft

Na most én fizettem összesen a 10 darab könyvért 5.000.-Ft azaz: ötezer Ft-ot!!!!!!!!



Szóval akit érdekel érdemes elmenni. Ha a google-ba beírjátok, hogy Képíró utca 8 V. ker, és térkép, kiadja, hogy hol van. Amúgy a Kálvin térnél kell leszállni a metróról, a Mercur hotelnél kell bemenni a Kecskeméti utcán és balra a második utca. A Képíró utcában jobb oldalt lesz, egy elég picike kis bolt de ki van írva. 


Amúgy ezeken kívül jogi, szépirodalmi, mesés, meg elég sokfajta könyv van. Nem mind 500 Ft, mert van 50%-os, 30%-os, meg teljes árú is.

Hát ezt szerettem volna veletek megosztani. 
Mindenkinek kellemes böngészést, és további szép napokat kívánok! 




Ja és az elmúlt két hónapban "befaltam" 2 könyvet. :)))))))



Most ennek a felénél járok: 




És hátra lesz még a Hajnalhasadás:

Ezeket persze mind kölcsönkaptam. Mert ezeknek horror az ára :)))



10 megjegyzés:

  1. Gondoltam rád kukorica ügyben, majd fotózom a "termést". Örülök, hogy előkerültél.

    VálaszTörlés
  2. jajj, de jó, hogy írtál végre! :) Sokat gondoltam rád a héten, az eperkukoricám sajnos nem sikerült. :( A nagy meleg az oka szerintem, de nagyon csenevészek lettek, és a szemek is hiányosak rajta. Pár csövecske normálisabb, az egy őszi asztaldísz része lesz. :) Köszi a könyvesboltos tippet! És tudod, nekünk még el kell mennünk a mesés boltba is egyszer, ha túl vagy a nehezén!!!! :) Nem felejtettem ám el! :) Puszillak! Remélem, amúgy minden rendben. :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy ismét itt vagy.

    VálaszTörlés
  4. Szia :) Sajnálom, hogy nem sikerült, nekem mos is jó lett, ha nem ültettem volna én most lehet arra gyanakodnék, hogy másodvetés...de ez sem helytálló, mert csövet kaptam anno, és ki tudja, lehet egyáltalán nem is hibrid kukorica. De amúgy a nagy meleg nálunk is kiégetett sokmindent, de ezeken mégis lett termés, mégha nem is annyi mint tavaly.

    Igen, igen az a bolt. Remélem idén eljutunk már valahogy :)
    Amúgy minden oké, csak fáradt vagyok eléggé :))

    VálaszTörlés
  5. A kukorica vacak lett nálam is, a zöldbab sok és a tök. Sarkítasz-írod, kívánom a legjobbakat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Hát igen, de nem sarkítok, hanem a sarkokat gömbölyítem :))) Több-kevesebb sikerrel :)))) Puszillak

      Törlés
  6. Bíztam én abban, nem vészel el! Eltűnni meg mindenki elszokott néha. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja. olyan eltűnős időszakom van :D Nagy baj nincs, a kicsik meg nem számítanak :D

      Törlés