2012. december 26., szerda

Érzékenyítő tréning

Ez az írásom kicsit hosszabbra sikeredett...

A szak, amire járok, Ifjúságsegítő. Az első óráink valamelyikén mondta az egyik tanárunk, hogy akik ide járnak, valamilyen szinten szociálisan érzékenyek. Ez valóban így van sokunknál.
Pár osztálytársam ilyen vonalon is dolgozik,szociális munkás, kórházi ápoló, stb. van, akinek a munkájához kell, vagy jó, ha meg lesz ez a papír. (én nem a munkám miatt vágtam bele).


Pár hete volt egy óránk,amire késve érkeztem, gyorsan beosontam, közben észrevettem, hogy egy idegen fiú is ül a teremben, pont a padsorok előtt, de nem néztem meg pontosan min ül, csak elsuhantam mellette.  Kérdeztem a tanárnőtől ki az illető, mondta, hogy a következő szereplő segítője.
Ezen az órán az volt a feladatunk, hogy mindenkinek ki kellett valamilyen játékos foglalkozást találni az osztálytársak számára, amivel lekötjük őket, (animátori munka miatt) ez lehetett mozgás, vetélkedő, akármi, de a lényeg, hogy egy bizonyos ideig lekössük a társaság figyelmét.

Amikor meghallottam, hogy az egyik osztálytársam, „érzékenyítő tréning”-be vezet minket, nem tudtam elképzelni, mit is takar ez a fogalom.

Következett az az  osztálytársam, akinek a segítője volt az ismeretlen fiú.  Bemutatta nekünk Papp Szabolcsot, aki azzal a lendülettel közénk gurult. Tudniillik  mozgássérült volt.
Elmondta, hogy ő azért jött, hogy meséljen magáról, elmondja, hogy milyen „sérült”-nek lenni, hogy tulajdonképpen mi történt vele, milyen volta gyermekkora, egyébként Székelyudvarhelyen született, s ott történt vele a sérülés egész kicsi korában.

A gondolataimról, érzéseimről tudok írni, de ahogy láttam, éreztem a többiek rezdüléseit, mély döbbenet volt mindenkiben, az első pár percben szinte meg sem tudtunk szólalni. Pedig Szabolcs mondta, hogy ő elkezd beszélni, s bármi kérdésünk van, nyugodtan tegyük fel.
Elmesélte bénulásának történetét, beszélt a vívódásairól, gyermekként hogy élte át lelkileg, hogy mennyire haragudott azokra, akik el akarták vele fogadtatni vele akkor az állapotát.
Hosszú időbe, évekbe telt, mire mindazt elfogadta, ami vele történt, szinte felnőttként tudott túl lenni a helyzeten, amin nagyon sok embernek nem is sikerül.
Hosszú időbe telt, amíg el tudta fogadni a társadalmat, s magát a társadalommal.
Ahogy beszélt, mesélt, én csak figyeltem néztem ezt az életerős fiatalembert, aki bár sok dolgot nem tud megtenni, amit mi igen, vagy nagy nehézségek árán,de belülről egy olyan erős pozitív életérzés sugárzott belőle, ami igencsak hiányzik sokunkból, nem sérült emberekből.

Egy kis idő múlva oldódott a hangulat, majd elkezdünk kérdezni, mindenre nyíltan válaszolt, megtudtuk, hogy már kétgyermekes családapa, egy három éves, illetve egy nyolc hónapos kislány büszke apukája, elmondta, hogy a felesége egészséges, elmesélte megismerkedésük történetét.

Beszélt a szeretetről, a hitről, mi/én csak hallgattuk. Néztem, figyeltem, hallgattam, néha kérdeztem, gondolkoztam, hogy ilyen emberekre nagyon nagyon szükségünk lenne- legalábbis nekem, akiből erőt meríthetek, aki hitet és reményt ad, még a lehetetlen helyzetekben.

Egyszer hallottam valahol, ha elesünk, nézzünk szét a padlón, hátha fel tudunk onnan is szedni valamit…valahogy ilyen erőt sugárzott.

Ezen az órán bejött még egy segítő is. Ő egy vak ember volt, aki huszonéves korában vakult meg a katonaság alatt.
Mindketten a Nem adom fel alapítvány tagjai. Szabolcs a szóvivője az alapítványnak. Azóta utánanéztem itt a neten, nagyon sok helyen fellelhető Szabolcsról  videó, írás.

Visszatérve az órára:
Már egész jól belelendültünk a beszélgetésbe, feloldódtunk, volt még sok időnk „csengetésig”, de hirtelen mondták, hogy akkor most jó, itt a vége, és akkor, aki gondolja, kimehet előre…és kipróbálhatja a kerekes széket. Nem vettem észre, de ott volt még egy kerekes szék, ami azt hiszem össze volt csukva, szétnyitották….
Ekkor bennem megint bezárult valami, na neeeee gondoltam, ezt talán mégsem…..a mellettem ülő lány ki is mondta félig hangosan az én gondolataim.
Aztán volt egy két bátrabb ember, akik kimentek, láttuk, jókat kacagnak, Szabolcs magyarázta nekik, hogy merre, s hogy menjenek, forduljanak, kerüljék ki ezt meg azt, vegyék el a poharat a távolabbi asztalról.... mi meg egyre közelebb mentünk,megint csak oldódott a hangulat, persze aztán  én is beleültem, kipróbáltam.

Nem egyszerű kerekes székkel közlekedni, az egyszer biztos. Persze meg lehet tanulni, mert a kényszer nagy úr, meg gyakorlat teszi a mestert…de mégiscsak na..

Utána meg a vak fiúval „sétálgattunk a folyosón. Kaptunk fehér botot, megmutatták hogy kell tartani, hogy kell vele érzékelni, na és akkor induljunk. Persze pár perc múlva már nem tudtam merre is az előre, furcsa volt nagyon. Mondjuk a vakságról már volt némi nemű fogalmam, volt apósom vak ember, vele laktunk egy ideig, sokat beszélgettem vele a vakságról, pár évve meg elmentem a Láthatatlan kiállításra, biztos ismeritek, vagy hallottatok róla, de mindenképpen javaslom „megtekinteni”.

Azt gondolom, hogy mi emberek, egészséges emberek nagyon sokszor másképp látjuk a világot, a bajunkat, mint ami valójában.
Alapjáraton én évek óta próbálok pozitívan gondolkozni, úgy érzem, haladok is rendesen, másképp látok dolgokat, mint rég, de ez az óra mégis mély nyomot hagyott bennem.
Sokszor látom, hogy emberek, apró-cseprő ügyekből mekkora világkatasztrófát tudnak kreálni. Sírnak, hogy jajj nekik de rossz, ezért meg azért, mert rosszul szóltak hozzájuk, rossz a gyerekük, nem jó a munkahelyük,kevés a fizetésük  stb. És képesek ilyeneken rágódni.
Mielőtt volt ez a találkozásom e két remek emberrel, pont pár nappal azelőtt mondtam egy illetőnek, mert épp maga alatt volt valami apró dolog miatt, hogy tudod mi a baj?  A baj, ha valaki nem egészséges, vagy ha betegen születik a gyereke, vagy ilyesmi. Érdekes, hogy nagymamám is sokat mondta,meg Erdélyben is hallottam többször, hogy semmi sem baj, ha egészség van.
Sokan fel sem fogjuk, mit jelent egészségesnek lenni. Mert az egy adott állapot, az a természetes. De sok embernek ez nem elég. Kreálnak problémákat. És jajonganak a saját fejükben megszületett- vélt görcsök miatt. Ami lehet, hogy nincs is. Vagy nem úgy kéne látni, hanem csak a félig telt pohár mintáját kéne szem előtt tartani.

Érzékenyítő tréning. Ez a legjobb megfogalmazás.



Pár link, videó, de ezeken kívül lehet még találni pár dolgot róluk a neten.


Nem Adom Fel Alapítvány

Papp Szabolcs













14 megjegyzés:

  1. Annyi mindent lehet tanulni,hogy értékeljük azt, ami van, pl. az egészséget. És én olyan sokat tanulok a blogokból is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is sokat tanulok más blogokból is. Csak az embereknek ki kellene nyitni ama bizonyos harmadik szemüket, hogy észrevegyék az észrevehetetlent.
      És átértékeljék a dolgokat, a világot, a gondolataikat. Olvastam pár Csernus könyvet, de ajánlani tudom a Ki nevel a végén? címűt mindenkinek.
      És igaza van, hogy a változás nagy fájdalommal jár. Nem is mindenki vállalja be.

      Törlés
  2. Nekem is az a tapasztalatom, hogy tényleg sokat tanulhatunk, s ha fogékonyak vagyunk: kaphatunk, meríthetünk a blogok írásaiból, megnyilvánulásaiból. Mint ahogyan most is, itt Nálad, Edit. Tetszett: hogy ha elesünk nézzünk szét odalenn, nincs e valami amit összeszedhetnénk...most ezt kaptam. Köszi.Eszter

    VálaszTörlés
  3. Igen, valahogy így vagyok én is. Az internet is egy szükséges rossznak tartom. Nagyon rossz irányba is elviheti az embert/gyermeket, de nagyon sok jóra is fel lehet használni, hisz pillanatok alatt információkhoz juthatunk...

    Sokat is tanulhatunk. Megint csak ebből a Csernus könyvből idézem az utószavait: (emlékezetből). Saját magunk választjuk ki az utunkat. Ha e könyvet elolvassuk, nem mehetünk el önmagunk belső hibái mellett csak úgy. A döntés a mi kezünkben van. Dönthetünk úgy is, hogy semmit sem teszünk, az a mi döntésünk.

    És a 10 szabálya közül a 6. pont:

    Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.

    http://csernus.gportal.hu/gindex.php?pg=12731598

    (tudom sokan nem szeretik Csernust, mert durvának tartják, bár szerintem nem az, csak egyszerűen egy tükröt tart az ember elé, de sokunknak a látványtól betörik a fejünk, ha szembesülünk önmagunk hibáival)

    Úgy gondolomn, azt a pár sort, amit kaptál, valamikor én is kaptam...és mint egy gyöngyszem gurult elém, én csak tovább gurítottam :), s Neked a feladatod ismét tovább gurítani :)

    Így valakinek örömet, pozitív gondolatokat adunk, lehet ekkor eszmél rá, hogy nem is annyira tragikus földre kerülni :) Honnan is nézzük ugye a félig telt poharat :)

    VálaszTörlés
  4. Annyival szeretnem az elottem szolokat kigesziteni, hogy ilyen emberre is szuksegunk van, mint Te Edit, aki megosztja velunk az ilyet, amibol csak tanulni lehet, peldaerteku az iras is, es a hozzaallasod is!

    Ami erdekes meg, hogy ugyanazon akadt meg a tekintetem a legjobban, a padlorol mit lehet folvenni:)

    En karacsony elott ket hetig tarsadalmi munkara jartam, segiteni abban, hogy minel tobb embernek legyen unnepe.Erzekeny napokat tudok magam mogott, es sokat gazdagodtam, erzesekben:)

    puszillak:)

    VálaszTörlés
  5. Igen ilyenkor azt hiszem gazdagodunk. Ha ilyen emberekkel találkozom, mint én is, vagy ha szeretetet adunk.
    Sokat gondolkoztam, hogy a szeretet tanulható e? Azt hiszem igen.

    Hisz ha csak a magam példáját, életét nézem. Sokáig én sem vettem magam körül észre dolgokat, sőt, azt gondoltam, hogy minden jól van úgy, ahogy én gondolom...de ez közel sem volt jó.

    Szerintem minden ember életében vannak pillanatok, emberek, történések, amik tanítanak. CSak észre kell vennünk az üzenetet. ÉS figyelni a radarjainkkal.ÉS elgondolkozni dolgokon...: Jó helyen vagyok ahol vagyok? Jól csinálom a dolgaimat? Jók a gondolataim? Egyáltalán boldog vagyok? Jól érzem magam saját magammal?

    Ha ezekre több a nem, mint az igen, de ha csak egy is van, akkor azon változtatni kell.
    És sok ilyen kérdést lehetne feltenni saját magunknak.
    Lehet, hogy akkor nem lenne ennyi búskomor ember.

    Mikor én találkoztam valakivel régen, akinek az élete számomra hiteles volt, elkezdtem figyelni, hogy csinálja. Hogy gondolkodik dolgokról. Milyen életet él...
    És épített. Utána már tudatosan kerestem az Utat, az Utam.

    Azt hiszem a szeretet tényleg tanulható.És tanítható a hiteles magatartással, az egymás iránti tisztelettel és szeretettel.

    És tényleg a szeretet az egyetlen olyan bank, amiből ha adsz, a többszörösét kapod vissza.
    És amit az utolsó soraidban írtál, hogy gazdagodtál....igen, ezektől az érzésektől csak gazdagodni lehet. :)

    További szép estét/éjszakát! :)
    Puszillak én is :)

    VálaszTörlés
  6. Végigolvastam a kommenteket is. Olyan jó, hogy megszületett ez a bejegyzés, és utána minden más gondolat is ide került.
    Csak megköszönni tudom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök. Pár hete volt ez az óra. Akkor elkezdtem írni, de valahol említettem is, történt egy s más az életebnem, bennrekedtek a szavak. Most kinyitottam a szelencémet ismét :)))

      Törlés
  7. Pár sort olvastam még tőled eszembe jutott egy film, pár hete láttam: Életrevalók. A válogatás, a bénult férfi mellé, a sablon mondatok a miért jelentkezett erre a munkára kérdésre.A befutó a pecsétért érkező fiú, akinek ez a munkanélküli segélyhez kellett. De a lénye megszerezte neki akaratán kívül, szándéka ellenére a munkát. A másik egy kerekesszékesekről készült riportfilm évekkel ezelőtt, a végén mindegyikük azt nyilatkozta, hogy nem cserélné el az egészségesekkel! Oka volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnézem a filmet, amit említettél, mert nem láttam, s úgy emlékszem a suliban is említették.
      Hát igen,az ilyen történések, filmek, riportok,kissé megváltoztatják az arra nyitott emberek nézeteit.
      Magamat tudom ismételni: nem mindegy, hogy még csak, vagy már....félig van az a pohár.
      Köszönöm a film tippet.
      :)

      Törlés
  8. Szia Edit! Végre írtál a blogodra, és nem is akár mit! Nagyon jó, és szívhez szóló az írásod, és nagyon jó, hogy leírtad ezeket a gondolatokat. A Láthatatlan kiállításon én is jártam, tényleg egy életre szóló élmény volt, nagyon sok mindenkinek javasoltam én is, hogy menjen el, mert az élmény, amit az ember ott átél, tényleg megdöbbentő, lebilincselő. Én a vak emberektől én egyébként mindig meghatódom. Egyszerűen fel sem fogom, hogy képesek a látás képessége nélkül élni, létezni. Becsülöm őket, és felnézek rájuk (is). És ha a vakvezető kutyájukkal alkotott szétválaszthatatlan kettősüket látom, akkor teljesen kész vagyok.... Mert a kutyus a szemük, a feltétel nélküli bizalom, szeretet, gondviselés egyik legnagyszerűbb példái ők: a kutya és a vak gazdija. :)

    És igen, én is egyre inkább érzem, látom, tudom, hogy az egészség tényleg a legeslegfontosabb! Örüljünk neki, és vigyázzunk rá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett amit írtam! :) Puszi neked, és Boldog új évet kívánok minenkinek! :)

      Törlés
  9. Nagyon boldog új évet kívánok én is Neked és szeretteidnek!Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kívánok Boldog új évet Neked és szeretteidnek! :)
      Edit

      Törlés