2012. augusztus 27., hétfő

Áginak, eperkukorica +kert

A bejegyzésem eleje Áginak szól, remélem örülni fog neki, hisz ő is nagyon nagy örömöt okozott nekem! :)
Történt ugyanis, hogy egyszer egy játékot hirdetett, aminek az egyik nyertese én lettem :)))
Ezután  nagyon vártam a nyereményt, mivel az az eperkukorica eléggé izgatta a fantáziámat. Ez még októberben történt, majd megérkezett a nyeremény kukorica, és a puzzle játék.
Sajnos közben apum elment, Ő ezt az egész folyamatot, ültetést, gondozást, reménykedést, hogy vajon mi lesz belőle nem élhette át.
Jött a tavasz, a kukorica elültetésre került május elején.
Május vége előtt már ki is bújt, persze ígéretemhez híven fotóztam és tettem ide fel, hogy Ági is lássa hogy haladunk.

Júniusban már szépen erősödött, sőőőt sajna több szemet vetettem egy bokorba, biztos ami biztos alapon, de mind kikelt. Ekkor már nem mertem kihúzni egyet sem, gondoltam lesz ami lesz.

Augusztus eleji állapot. Eléggé meglepődtünk, mivel egy száron átlagosan 4 cső volt. Fura volt, még Ági is aggódott, mert elég nagyoknak látszódtak a csövek, nem úgy nézett ki, mint amit ültettünk, hogy picike csinos csövek lesznek.

Már a múlthéten is kukucskáltam, hátha látszik a csuhé alatt, hogy mi lesz, és bizony látszódott már, hogy szép bordók a szemek.
Aztán most a hétvégén amik eléggé elszáradtak, gondoltam letörök egyet, s megnézem. Hát bizony beértek!!!!
Itt az eredmény:

És Ági picikék a csövek. 55 darabot szedtem le!
Ráadásul még most is vannak zöldellő csövek, amik olyanok, mintha később kezdtek volna érni azon a száron, amiről már letörtem több beérettet. Érdekes mindenesetre.
Amúgy most így néz ki, de mivel vannak rajta  zöld csövek, várok, hátha beérnek. Amúgy sajna ezen az 55 csövön kívül párat ki kellett dobni, mert előszeretettel megtámadták valami zöld kukacfélék. Na amit rondán megdézsmáltak és nagyon csúnya volt, azt nem tettem a többi közé.

Ráadásul ez az 55 cső kukorica, egy fél (!!) csőből lett. Mert kb. a felét ültettem el a kis csőnek amit kaptam, a többit elajándékoztam. Szóval most van jó sok kukorica, egyelőre kifüggesztettem anyunál a nagyját a falra, száradjon ki, aztán próbálok belőle pattogtatni, na persze jövőre megint ültetek belőle.
Aki szeretne jövőre  ültetni, nyugodtan szóljon, küldök neki szívesen, viszont mindenképpen csak 1 (!) szemet szabad ültetni egy bokorba.



Egy kis képrejtvény :))) Vajon mi van kirakva a kis csövekből? :)))))
Ági remélem örülsz, hogy ilyen szépen beért az ajándékod! :)))
Köszönöm szépen még egyszer!

Most pár kép a kertről:

Dísztökök: Vettem egy csomag magot, mert szerettem volna olyan sok szép színes kis tököt majd ősszel dekorációnak felhasználni. Olyan szépek voltak a csomagon, de ahogy látom, nálam pl. pirosas féle nem lesz, amit sajnálok, de majd jövőre megint ültetek, hátha....amúgy ezek is elég csinosak, majd teszek mellé kis piros Ági féle kukoricát :))


A sütőtök is szépen kezd beérni, bár nem tudom mikor kell leszedni, amikor teljesen sárga?


A paradicsomokat sajnos a múltkori vihar nagyon csúnyán megtépázta, eltörögette őket, persze a karózással is probléma volt, de ennek ellenére köszönik szépen jól vannak, eszük ágában sincs megromlani, csak érnek és érnek, és hozzák a kis zöld paradicsomjaikat. A látvány nem szép. Mondhatni ez a "ronda és finom" esete.




A takarmány kukoricát elég csúnyán szétégette a nagy meleg. De nem csak nálunk, sajna mindenhol. Mondjuk lesz rajta, kíváncsi leszek mennyi.





Bab és egyetlen tő valami sárga körteformájú paradicsom. Ezt a paradicsomot palántáztam vett magról, ez az egyetlen maradt életben, de ez is jól érzi magát, most karóztam ki.





Van egy almafánk a csirkeólban. :D :D Én nem tudom mitől olyan finom, de én ilyen finom almát még sehol nem ettem. (lehet a csirketrágyától? :D) Lédús, édes, tényleg nagyon nagyon finom.
Mondjuk metszeni most nem metszettem meg, roskadozik is szegény, de jövőre erre is jobban odafigyelek.
De ez a fácska is él, ontja a termést.

A sövényt kb. két hete metszettem meg, de már megint olyan ágas bogas, dúsul nagyon, most hagyom egy kicsit nőni. Itt Pesten látok ilyen sövényt, de némelyiket talán nem metszették vissza, és olyan csúnyák szegények, mert vagy 80 centin alul kopaszak, fent dúsulnak csak. Az enyém meg olyan szép :))))

Sajnos kis aggodalmunk is lett a hétvégén. Még júliusban nálunk maradt egy kis csibe, ami nem a mi keltetésünk volt, de itt ragadt, mivel a pótmama agyon akarta ütni, megsántult, anyum nem adta oda a többivel, de pár nap alatt helyrejött. Olyan szépen fejlődött, egészen megszokta, hogy este bent alszik a házban, kis dobozban, nappal meg kint van a tesóival, (mivel éjjelre a vad mamát visszateszi anyum a saját csibéire, és félő hogy ezt agyonütné),szóval semmi gond nem volt vele mostanáig....Eddig olyan kis életképes volt, sőt kivételezett helyzete miatt elég emberbarát lett, néha "játszottunk" is vele, kivettük a dobozból, leterítettünk neki egy rongyot, olyan szépen hozzánk szokott, jött oda, csipkedett mindent rajtunk fülbevalót, anyajegyet, a ruhánkon díszt, követelte a kaját, boldogan evett...most meg csak gubbaszt, és gubbaszt, a szárnyait szinte leejti, valami nem stimmel nála.....
Remélem azért meggyógyul......

Virágok a kertből:






Egyelőre ennyi. Jó hogy jött ez a kis enyhülés, bár a hétvégére megint 30 fokot mondanak.....Nem vagyok egy nyavalygós, de ez a meleg már nekem is sok volt...
Szép hetet mindenkinek! :)

35 megjegyzés:

  1. De szép kerek bejegyzés volt! A kukorica nagyon szép, még ilyet nem láttam soha. A paradicsom is finom lehet napérlelte, egészséges.:-) A tök is jópofa, meg a virágok is szépek nagyon. A kispipit sajnálom, de nagyon remélem meggyógyul!
    Megfejtés, Ági! (hű, de ügyi voltam!;-))))
    Szép estét Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És igeeeen!!!! Eltaláltad! :D :D :D Nyereményed egy cső kukorica! :D :D
      De komolyan, ha szeretnéd, küldök. Elvileg szerintem egy nagyobbacska cserépben is lehet nevelni az udvaron, és nem nő nagyra. Vagy ha van egy kis hely, egy két szemből is sok lesz. A gyerekeknek is biztos tetszene. :)

      Törlés
    2. Akkor szavadon foglak é kérek pár szemet!:-) Köszi!!!!!

      Törlés
    3. Rendben, csak küld el a címed a jedio1234@gmail-re. :))

      Törlés
  2. Draga Edit:))

    Az e-mailen keresztul jottem,nem vagyok otthon.Na de nem birtam ellenallni az azonnali megnezesnek, mert tudtam oromet fogsz okozni, de erre azert en sem szamitottam:))))nagyon boldogga tett, ahogy folyamatosan posztoltad, es a vegeredmeny csodas:)))
    Az ember nem is hinne , hogy mit tesz nehany szem kukorica, milyen nagy csodakra kepes:)orulok, hogy nyertel, ahogy kezelted, az eredmeny onmagaert beszel:)))
    Es persze a kiscsibenek gyogyulast kivanok, a kert tobbi resze is nagyon szep.Apud fontrol mosolyog, mert O is megfejtette:Agi:)))

    Edit! nem tudom elegszer megkoszonni!!!

    puszillak, aztan majd elokerulok en is:)

    Agnes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm Ági! :))) Mikor a játék anno elindult, "láttam" lelki szemeim előtt a kukoricákat :))) Ez a vonzás törvénye? :D :D Mindegy is, én is örülök, hogy örömet okoztam! :))
      Majd ha megjössz beszélünk! :)
      Puszillak. :)

      Törlés
  3. Tegnap törtem le a kukoricát, nálam is hasonló az eredmény, majd ha Ágnes visszajön, felteszem. Sajnos én is akkor vettem észre a kártevőket, mikor törtem, így néhányat el kellett dobni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nálam is. Zöld gusztustalan kukacok :D :D Párat kidobtam én is :) De örülök nagyon az eredménynek, gondolom Te is :D
      És Ági is :)))

      Törlés
  4. Nagyon édik azok a kukoricák, és ahogy fel vannak kötve, olyan jól néz ki. Mi vettünk ilyen díszkukorica magot az idén, el is ültettük de még kibújni sem volt hajlandó. Úgyhogy én szeretnék jelentkezni pár szem kukoricára ha lehet :)
    A paradicsomok nálunk is ugyan így néznek ki és a szomszédunknál is, gondolom ez a természetes folyamata, inkább a piros finomság a lényeg ami csüng rajta :)
    Nálam is volt egy japán aki beteg volt, azt hittem el fog pusztulni. Behoztam a lakásba egy akváriumba, melegítettem lámpával, adtam neki enni és inni. Úgy két hétig tartottam bent, ez idő alatt annyira megerősödött, ő a legbátrabb a bandában. Reméljük a tiédnek is csak ennyi baja van, nagyon szurkolok neki!
    A virágok pedig csodálatosak!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Persze hogy küldök, csak írd meg majd a címed a
      jedio1234@gmail.com -ra.
      Ez a kukorica nagyon jó volt, nem csak nálam, hanem Rózsánál is szépen fejlődött.
      És amint írtam, biztos ami biztos alapon 3-4 szemet vetettem, erre mind kikelt, olyan sűrű lett, hogy ihaj...
      A paradicsomról, hááát...láttam ott a faluban egy kertben, hogy készítettek egy klassz keret félét, vas oszlopokkal, arra rá kötelet fent, és ahogy ért, nőtt a paradicsom, úgy kötözgették fel. Ott olyan szépen néznek ki, de majd jövőre mepróbálok én is valamit alkotni, az idén se energiám, se időm, se anyagom nem volt nagyon hozzá.
      A csibike meg remélem én is, hogy meggyógyul. Néha mi is nappal bevittük, egy nagy dobozban próbáltam tartani, de olyan keservesen csipogott, a dobhártyánk majd kiszakadt, csak akkor hagyta abba, ha ott voltunk mellette. Hát meglátjuk mi lesz.

      Törlés
  5. Nagyon szép a kerted, s az a kukorica koszorú, kézművesre vall. Én kérnék tőled magnak, jövőre kipróbálom. Nálunk láttad milyen a kert, a tieteké ahhoz képest oázis. A megfejtés: Ági. Mi is lehetne?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÓÓÓ köszönöm szépen....na azért a gazos részt nem fotóztam ám le, szóval vannak fekete foltok is a kertben :))))
      Küldök persze szívesen, küld el a címed a jedio1234@gmail.com címemre.
      Puszillak

      Törlés
  6. Hát, úgy látszik, én már csak irigykedni járok ide. :)Olyan szép nálad minden! Még az elszáradt kukorica is mutatós, bár nem annyira örömteli. Gratulálok a termésekhez, nálunk a paradicsom nem akar érni, aggódom is rendesen, hogy hiába volt a munka vele. A dísztök, még narancssárgulhat, főleg a zöld csíkosok, nekem is így volt tavaly. Jó munkát és még több finomságot, szépséget kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :). Igen, a dísztökről azt mondják, hogy egészen a fagyokig kint lehet hagyni...(?)Mindegy, mindenesetre még kint marad.

      Törlés
  7. Jaj, elfelejtettem, hogy megkérdezzem, ez tényleg pattogatni való kukorica? Csak sárgát láttam eddig. Ha, jut én is jelentkeznék pár szemre, a mókiknak is nagyon tetszene.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze küldök, csak írd meg a címed.
      jedio1234@gmail.com
      Igen, pattogtatni való, de még nem próbáltam, azt sem tudom, meddig kell szárítani, hogy lehessen pattogtatni. Mert gondolom ki kell azért szárítani....

      Törlés
  8. Nagyon szép minden!! Sosem láttam még ilyen kukoricát! Nagyon jól néz ki! Ha szabad én is szeretnék kérni pár szemet!
    A kiscsirkének nagyon szurkolok! Remélem minél előbb rendbe jön!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze hogy küldök, a címed megkaptam felírtam, majd fog érkezni :)

      Törlés
  9. Nekem mindig azt mondta a nagypapám, hogy a sütőtök akkor jó, hogy megcsípi kicsit a dér, úgyhogy hagyd nyugodtan. A dísztököknek sem lesz semmi bajuk. Ha elkezd száradni a kacs, akkor már teljesen jók.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép a kert. A virágok csodálatosak. És remélem a kis pipe is meg gyógyult már.
    További jó munkát kívánok!
    GGy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)
      Hát nem tudom mi lesz a kis csibével. Anyum azt mondja a telefonba, hogy nincs valami jól :((
      De azért reménykedem, hogy összeszedi magát.

      Törlés
  11. Hűűű, már megint mennyi érdekes dolog!
    A kiscsibével kezdeném:ösztönből nem véletlenül akarta agyonütni a mamája, ez nagyon érdekes...Tudta, hogy ő nem jó valamiért.Hm.
    Gyönyörű a száradni feltett eperkukorica, mivel nekem is van mag Tőled, kíváncsian várom milyen lesz pattogtatva. Amúgy örülök, hogy részletesen írtál róla, mert én elképzelhető, hogy túl korán leszedtem volna.
    Szerintem még az ősszel lesznek még szebb dísztökjeid! Csak írj és mutasd, mert Nálad lenni nagyon jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÁÁÁÁÁ a csibe nem az övé volt. Na szóval úgy volt, hogy volt egy fészekalj csibe, vagy 8-an, már pár naposak voltak, mikor anyu hozatott kis japánokat. Azok ugye alapjáraton kicsik, kissebbek mint a normál csibék. Szóval ehhez a pár napos normál csibékhez akarta anyu éjjel "belopni" a mama alá a kis japánokat. De a tyúkmama sem hülye, reggelre egyet agyonvert, őt meg megsántította. Anyu gondolkodott mi legyen a japánokkal, és hirtelen elajándékozta az összes japánt, ezt a sántát kivéve. Kérdeztem is, mi legyen most vele, mert ugye a mamához nem lehet betenni, hol fogjuk tartani? Aztán kitaláltuk, hogy nappal a tyúkmamát kidobjuk a csibéktől, és a kicsikhez ezt a kis japánt berakjuk, mert pár nap után amúgy helyrejött bent a házban a lába. Így is lett, ez pár hete volt, erre most meg nem tudjuk mi történhetett vele. Már a múlthéten láttam hogy olyan kis kopaszka lett,de gondoltam "serdül",de hát nem.....
      Szóval nem tudom mi lesz, anyut most folyamatosan kérdezem, azt mondja nem tudja megmarad e, meg hogy történt már ilyen, hogy nagyobb csirkék is elhullottak...
      Persze ez azét érint minket ennyire, mert ugye minden este a mamát visszatesszük a kicsikhez, ez a kis japán meg költözik fel a házba, be a kis dobozába, bebugyoláljuk és ott alszik fent.
      Hát reménykedem, hogy megmarad....

      Törlés
  12. Értem.De nem értem miért fontos, hogy megmaradjon, ha se tenyészállatnak nem kell, se... Megenni én nem is merném mielőtt állatorvos nem látta. Kötődsz hozzá, ezt haszonállat esetén szerintem nem szabad. Vagy gondolom én így, és a valóságban másképpen van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát elsősorban talán az állatok iránti rajongásom, szeretetem,ami miatt meg akarok menteni minden elesett állatot. Talán ha egyszer milliomos lennék, s nem lenne semmi "dolgom" akkor tuti valami állatkórházba mennék dolgozni, vagy menhelyre, ha szakmailag odavennének. (akkor még ingyen is vállalnám a munkát)

      A másik, hogy ez egy kis japán volt ha minden igaz, és a japánok eddig nálunk nagyon beváltak ültetni. Kotlósnak. Mert nagyon gondos mamák.

      Ennél a csibénél meg egy pár hétig, a lábsántulása óta ami pár nap alatt helyrejött, nagyon szépen fejlődött, ő volt a legvirgoncabb kiscsirke a többi közt.
      Ezért nem is számítottunk erre ami történt, és sajnos azóta a héten el is pusztult.
      Nyilván, vannak helyzetek, amikor nem tudok mit tenni, el kell engednem őket, de általában a végsőkig elmegyek a megmentésükben.
      Amúgy a csibének vagy valami baja lett, vagy egyszerűen a többiek, mert azok már kétszer akkorák lettek, elkezdték bántani, vagy nem tudom.

      Még apum élt, tavaly nyáron, mikor egy gyűrűs galamb berepült a kertünkbe, és ott sétált. Láttam, hogy a macska nézi, nézi, én megfogtam a madarat, és elég sok telefon után kiderítettem, a lábán lévő szám alapján, hogy honnan röptették.

      De volt Pesten olyan, hogy a környékünkön, (akkor kutyát is tartottam), a kukából 6 (!!) db élő kölyköt szedtünk ki a másik kutyás ismerősömmel. Valaki kidobta őket. Na ott is kiderítettük, hogy melyik kutya szült, mondjuk szerencsénk is volt, hogy megtaláltuk, és megkértük a gazdát, hogy legyen szíves más megoldást keresni, és nem élő állatot a kukába dobni! (6db-ot.)

      Szóval talán ilyen érzelmi indíttatásból akarok minden állatot megmenteni :)

      Törlés
    2. Mi van a csibével?
      Én teljesen meg tudlak érteni.
      Aki állatot tart és közvetlen kapcsolatban van velük, annál szerintem nem igazán különül el, hogy pl. a tyúk haszonállat, ezért nem kötődök hozzá, a kutya meg háziállat, ezért igen.
      Mindkettőt lehet szeretni.:)
      Rosa

      Törlés
    3. Sajnos elment :(
      Pedig hetekig gondoztuk, nappal kint a többiekkel, éjjel bent a házban kis dobozkában, semmi jel nem volt arra, hogy beteg.
      Ez az egész egyik napról szinte a másikra történt....
      Egyszer csak elkezdett gyengülni, pedig nem napos volt már, és rohamosan romlott, majd egy hét alatt lett vége. Addig pedig a legvirgoncabb volt, a kajánál ő volt a legelső, itt bent a házban meg hogy kivételezett helyzetben volt, néha kivettük, szaladgált jött hozzánk, szóval nem tudni...
      Persze anyu is azt mondja, van ilyen, de hát na...sajnáltam nagyon, nagyon a szívemhez tudnak nőni.
      Köszönöm az érdeklődést.

      Törlés
  13. Én úgy tudom, hogy csak a nagydobosi fajta sütőtökökre igaz, hogy hagyni kell, hogy megcsípje a dér. Az ilyen tököket mi nem hagytuk kint a hideg éjszakákig, szeptember végén felszedtük és levittük a pincébe. (Egyébként már árulják a piacon is). Ha szép narancsosak, akkor már betakaríthatod őket.
    Ezek tényleg pattogatni való kukoricák? Azt hittem, hogy díszkukorica. Mesések! Nekünk csak a hagyományos sárga színű pattogatni való van. Így ismeretlenül nem kérhetek, de majd nézelődök tavasszal a gazdaboltban.
    (Piszkééktől vetődtem ide. :) )
    A paradicsom is nagyon tetszik. Ízre milyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Kerestem a blogod, de nem leltem. Nyugodtan írj a gmail címemre, küldök neked is kukoricát.
      Amúgy igen, pattogtatni való, de még nem próbáltam (azt sem tudom, meddig kell szárítani), meg olyan szépek, majd ha jövőre több lesz, akkor fogom szerintem kipróbálni. Most csak szóróm a magokat ajándékba :D :D :D

      Törlés
  14. Próbáltam e-mailt írni,de nem sikerült.Nekem tavaly volt ilyen kukoricám tarkában is .az is gyönyörű.Spenótmagot pedig küldök szívesen!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szép az kukorica! Ügyes Gazdaasszony vagy! Irtó jól mutat a házfalon! Mi egyszer vettünk egy pipit Húsvétkor; reggelente jött utánam a konyhába, ott kacsázott a lábamnál; a férjem hasán aludt - nagyon imádtuk. Aztán felnőtt, és odaadtuk Napgypapámnak a többi tyúkhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Igen, nagyon édesek tudnak lenni, még akkor is ha több van, néha egy egy kivételezett kedvenc akad azok közt is.
      Sajna ez a kis pipi nem élte túl, pedig hetekig minden rendben volt. Vagy összeszedett valamit, vagy a nagyobbak gyepálták.....

      Törlés
  16. Már mióta készülök írni ide is: Húúú, hát már megint minden nagyon szép! Az eperkukoricáid gyönyörűek lettek, csodaszép így magában a falon is! és jövőre már nelem is lesz, hála neked! És a virágaid is csodaszépek!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Remélem neked is sikeres lesz maj az ültetés :)

      Törlés