Rohanó világ

Ma az özvegyi nyugdíjat segítettem intézni anyumnak. Bementünk ama bizonyos hatalmas intézménybe, persze sorszám osztás, ahogy illik, már szokva vagyok az ilyenhez, hisz itt már a gyógyszertárban is sorszámot kell húzni, sőt van olyan rendelő, ahol saját magunk ütjük be a kihelyezett gépbe a taj számunk, kiválasztjuk hogy hova, s melyik orvoshoz akarunk menni…
Tudom, gyors,praktikus ez a megoldás,sőt van olyan hely ahova előre be kell jelentkezni, a veszekedés, a tolongás miatt, de mégis…..
mégis olyan személytelen ez az egész számomra, mintha futószalagon ülnénk mi emberek, számokat kapunk, egyeske, ketteske stb….
Ma, mikor megkaptuk a sorszámot tulajdonképpen hamar végeztünk, csak fél órát kellett várnunk mire sorra kerültünk, amúgy segítőkész volt a srác akihez kerültünk, de az egész ügymenet nem vett 5 percnél többet igénybe, elsősorban azért, mert előző nap letöltöttem a kitöltendő papírokat, ki is töltöttük itthon, ott már csak be kellett adni…..majd közölte a fiú, hogy egy évig ennyi százalék özvegyi nyugdíj, majd utána annyi százalék…..
Mint amikor egy telefontársaság közli, hogy 24 óra múlva él a vonal……
Nem tudom mit is vártam ebben a rohanó, elgépiesedett világban, soha nincs ideje senkinek semmire, az orvosok is csak rohangásznak a kórházakban, s mikor akarunk beszélni velük, talán van is három perc amit ránk tudnak szánni, aztán futnak tovább….
Persze kevés az idő, mégis egy haláleset, egy gyász, főleg a közeli hozzátartozóknak mégsem ennyire egyszerű. Tényleg nem nagy dolgot várok, nem is tudom mit is vártam, de fura, hogy egy halál eset utáni ügyintézés ugyanúgy működik, mint amikor pl. netet köttetjük be…….
Elmenni a hivatalba, sorszám, pakk, pakk, tessék átfáradni a másik ablakhoz, ezt meg ezt tessék kitölteni, majd értesítjük viszontlátásra……….