Erdély

Volt szerencsém többször Erdélyt meglátogatni az elmúlt években. Mondhatni felejthetetlen. Mi a Gyimesekben laktunk.
Sok embert megismertünk ott,barátságok születtek,egészen más ott minden egészen másképp gondolkodnak ott, főleg a csángó emberek....Jó velük lenni, jó időt eltölteni náluk, leülni beszélgetni, vagy egyszerűen hallgatni őket.
NAgyon más ott minden.
Most ezt a dalt hallgattam, s jönek az emlékek, csak jönnek, s jönnek........
Sokat nem tudok ezekről az érzésekről írni, a dalok eleget elmondanak......




És még egy dal a Historica-tól.
Amikor ezt hallom a szívem nagyon összeszorul....

Ha........

Ha ma reggel inkább egészségesen, mint betegen ébredtél fel, akkor áldottabb helyzetben vagy, mint azok a milliók, akik nem fogják túlélni ezt a hetet.

Ha még sosem élted át a háború veszélyét, a fogságba vetettség magányát, a kínzás gyötrelmeit vagy az éhezés szenvedését, akkor 500 millió embernél jobb a helyzeted.

Ha részt vehetsz egy egyházi összejövetelen a zaklatás, letartóztatás, kínzás vagy halál félelme nélkül, akkor áldottabb helyzetben vagy, mint hárommilliárd ember ezen a világon.

Ha van ennivalód a hűtőben, ruha a testeden, tető a fejed fölött, és egy hely, ahol nyugovóra hajthatod a fejed, akkor gazdagabb vagy, mint a világ népességének 75%-a.

Ha van pénzed a bankban, a tárcádban, és aprópénzed valahol egy edénykében, akkor a világ gazdagjainak felső 8%-ába tartozol.

Ha a szüleid még élnek és házasok, akkor nagyon ritka példány vagy.

Ha el tudod olvasni ezt az üzenetet, amit épp megkaptál, akkor kétszeresen áldott helyzetben vagy, mert valaki gondolt rád, és még áldottabb helyzetben vagy, mint 2 milliárd ember ezen a bolygón, akik egyáltalán nem tudnak olvasni.

Gandhi

“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. –
A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
– Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza?
Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”
Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.
(Dan Millman – A békés harcos útja)

Ez sem éppen egy női munka :)

Apum betegségéből kifolyólag, sajnos az ilyen munkát már nem tudja elvégezni.
Gondoltam mit nekem egy kis csiszolás, festés.
Garázskapu 2,4 x 2 méter, plusz két darab 1,3 x 2 méteres pince, illetve kamra ajtó.
Hát mit ne mondjak, nem volt egy egyszerű mutatvány.
A garázskapu így nézett ki:


Még az a szerencse, hogy régebben beruháztam egy profi (ipari) kis kézi csiszoló masinára, gondolván majd vidéken úgyis hasznát veszem.
Na de ezzel is több órás mutatvány volt, csak a garázskapu lecsiszolása, főleg ahol igencsak megette az idő. És ha már dolgozunk, ne végezzünk fél munkát, bár apum mondta, elég lesz csak kívül festeni, ahogy megláttam a kontrasztot, áááá mondom ez így nem maradhat, tehát belső kezelést is kaptak az ajtók.
Tulajdonképpen a festésben, nem is maga a festés viszi el az időt hanem az előző réteg/ek eltávolítása,már ahol szükséges, illetve az egész felület teljes átcsiszolása. Jelen esetben itt P80-as, majd P120-as papír elég volt.

Így nézett ki a csiszolt és az egyszeri réteggel lefestett garázsajtó.


Majd a kívűlről kétszer átfestett ajtók:
(elég későn végeztem, este lett már,így kissé sötétebbnek tűnnek, mint amik valójában)


Persze még hátra van a piros fémpánt átfestése, csak arra épp nem volt fém festékünk, s lehet, hogy még egy harmadik réteget is kenek a külső felületre,(a gyártó is 2-3 réteget javasol) s a belsőre, ahol csak egyszer kentem, egy másodikat.

Ez a munka kb. másfél napomba került,illetve most kéz, hát, váll, lábfájással, izomlázzal küszködök.
De megérte.
Ja persze a gyomlálás most elmaradt, s mikor jöttem el, a gazok szemtelenül vigyorogva integettek felém :) Következő hétig még élhetnek :)

Első „lovas” élményem

Hát igen, az első, s nem is tudom, eddig miért nem jutott eszembe ez a gondolat, ami péntek este, mint valami szikra, kipattant az agyamból….hisz a lehetőség évek óta ott hevert a lábam előtt.
A hétvégét szüleimnél töltöttem vidéken, szerencsére egyre sűrűbben tudom megtenni, mivel az esti sulimnak is vége lett, meg hát a vidéki élet…….egyre jobban vágyom rá.
Péntek esti érkezésem után gondoltam lesétálok a folyóhoz, gyakorlatilag a kertünk végében folyik, a kukoricás, és a rét után. A szomszéd néni is kint volt még, zöldet szedegetett az állatoknak. Köszöntem neki, majd a túlparton észrevettem, hogy a fia kihozta lovukat Betyárt, és ott lovagolt. Mondom a néninek, hogy én még soha sem lovagoltam, pedig a Betyár már elég régóta megvan nekik, szoktam is látni, hogy lovagolnak vele. Azt mondja menj, szólj a fiamnak, hogy szeretnél.
Olyan hirtelen gondolat volt, és az események is gyorsan peregtek, leszaladtam, átszóltam, a válasz: gyere, most is lehet. Hűű gondoltam, na jó akkor most megyek. Eddig tényleg ilyen ötlet eszembe sem jutott, pedig régen még lóversenyre is elmentem néha, tavaly Bösztörpusztán pedig egy nagyon klassz lovas baranta bemutatót is megörökítettem, de ilyenre, hogy én felüljek egy lóra, soha nem jutott eszembe….
Átmentem a túlpartra. Talán még nem is voltam ennyire közel egy lóhoz. Kicsit meg is lepett nagysága. De ekkor még „bátor” voltam. El lett magyarázva, hogy szálljak fel, bal láb kengyelbe, kapaszkodás, átlendülés. Az első próbálkozás nem járt sikerrel, de a második igen :)
Na aztán mikor felültem..kicsit inamba szállt a bátorságom. Azt kijelentettem az elején, hogy egyedül ne hagyjon,mivel mondta a gazda, hogy akár mehetek is vele, de mivel életemben először ültem lóra…..ááááá mondtam, semmi esetre sem.

Szóval ott fenn a magasban…….hűű de magasan voltam, s kicsit meg is ijedtem. Akkora nagynak láttam a nyakát, a fejét, s mikor elkezdett lépegetni, rémképeket láttam. Hogy mindjárt ledob, vagy felágaskodik, vagy megbotlik. Persze mondta a srác, hogy ne féljek, mert megérzi a ló.
Aztán sétálgattunk egy ideig, s mikor a ló hátra-hátra pillantott, azt hittem engem néz, hogy ki vagyok, s hogy vethetne le…de megnyugtatott a gazda, hogy csak legelészni szeretne, és a zöldet nézi.
Szerettem volna megörökíteni, hogy legalább kép készüljön rólam, hogy én a hőőős :), de mivel ennyire féltem ott fenn, mondta, hogy inkább másnap, mert mások is jönnek lovagolni, akkor megint felülhetek.
Hazafelé menet azon gondolkoztam, hűűű megint fel kell ülni rá :)), persze azért vágytam is kicsit.
Másnap már picivel bátrabban szálltam fel, bár kerestünk olyan helyet, ahol egy kis magasság van számomra a réten, hisz elég nehézkes volt felszállnom a termetem miatt. (na meg a ló nagysága miatt)
Mondjuk megint jött az a vacak félelem érzés, ott fenn a magasban,bár lehet ezen sokan mosolyognak, főleg akik lovagolnak, de mivel először próbáltam ezt…..
Megint sétálgattunk kicsit, persze most sikerültek a képek is, de azért hamar le akartam szállni róla, csodálkozott is Betyár gazdája, hogy csak ennyi? Mondom igen mert még mindig féleeeeek….:(


Mégis most úgy érzem, hogy megint felülnék rá, talán ha többször próbálom, kicsit jobban összeszedem magam…..megszoknám. A lehetőség most adott, s talán én is így sétálgatok majd Betyárral :)




Összességében egy jó kis hétvégét tudhatok magam mögött. :)Tetszett :)

Veréb (mentés)

A mai napom nem valami felemelő volt, semmilyen szinten....emberi hülyeségek, fellengzősködés, ki ha én nem stílus, de ezt gondolom mindenki ismeri.Furák az emberek.
Mégis egy dolog feledtette velem ezeket. Mégpedig egy kis veréb. Berepült a raktárunkba. Szegény ki akart volna menekülni, de nem tudott,állandóan csapódott neki a nagy üvegablaknak, ami a magasban volt. Gondoltam felmászok, nyitok neki egy ablakot, talán úgy utat talál magának kifelé.
Létra cipelés, mászás, ablaknyitás. De semmi. Tovább is csak a csukott ablaknak csapódott, mert nem minden ablak nyitható,sőt, ahogy próbáltam hessegetni, már a falnak is neki neki csapódott.
Aztán persze a legfelső polcon landolt,miután szegény a falnak csapódás után végigcsúszott rajta. Onnantól kezdve már nem repült, csak ült ott kitátott csőrrel. A bottal való piszkálásomra sem mozdult. Létra odacipelés felmászás, kúszás be a polcon. Akkor már hagyta magát megfogni, bár mikor rátettem a tenyerem, szökni próbált, de gondoltam most már én viszem ki, mert megint csak ide-oda csapódás lenne a vége.


Lehoztam, csuda kis édes volt, nagyon vert a kis szíve, gondolom jól megvolt ijedve. Picit simiztem, mindenkinek megmutattam aki ott volt, egy két fotó telefonnal, majd ki az udvarra vele, s elengedtem. Ahogy kinyitottam a tenyerem pár másodperc múlva elrepült. Nagy baja szerencsére nem lett(remélem), mert szépen elkanyarodott egy fa irányába. Aztán már nem láttam. :)
Ez a kis verébmentésem jó volt a mai napban :)

Állatok

Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.
Anatole France